Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A borpiaci reformterv hátrányos hazánk bortermelői számára

Az Európai Unió borpiaci reformja a kisebb és közepes méretű, illetve minden olyan gazdaság számára hátrányos, amelyek nem rendelkeznek elegendő tőkével, hogy a nemzetközi versenyképességük megőrzése érdekében szükséges fejlesztéseket elvégezzék - mutat rá Glattfelder Béla (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti képviselő az MTI brüsszeli irodájához kedden eljuttatott sajtóközleményében.


Dátum: 2006-06-13 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:01.537265, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közelmúltban kiszivárogtak az Európai Bizottság borpiaci reformmal kapcsolatos elképzelései. A tervezet, amelyet hivatalosan június 22-én fognak bemutatni az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságában, mintegy 400 ezer hektárral, azaz több mint 10 százalékkal kívánja csökkenteni a termőterületet - emlékeztet a közlemény.

Glattfelder úgy vélte, "Magyarországon a szőlő- és bortermelő gazdák kettős nyomás alá kerülnek. A kormány megfelelő intézkedéseinek hiányában már eddig is versenyezni kényszerültek a borhamisítók irreálisan alacsony áraival. A borreform következtében, amely megszünteti a borfeleslegek EU által finanszírozott lepárlásának lehetőséget, ez párosulni fog az EU régi tagállamai irányából jelentkező egyre erőteljesebb importnyomással. A csökkenő árak és jövedelmezőség következtében a magyar bortermelőknek így még kevesebb lehetősége marad a szükséges fejlesztésekre."

A telepítési korlátozások feloldása szintén a nagy, tőkeerős vállalkozásoknak kedvez. Glattfelder Béla arra számít, hogy "a reform hátrányosabban fogja érinteni az új tagállamok, köztük hazánk tőkeszegény szőlő- és bortermelőit. Közülük sokan akár végleg felhagyhatnak a termeléssel. Ezért - a cukorreformhoz hasonlóan - jelentős termőterület-csökkenés várható hazánkban."

Glattfelder Béla bírálta az Európai Bizottság tervezetét azért is, mert a reformot előkészítő tanulmányok nem vizsgálták az új tagállamok piacait. "Az EU anélkül kíván dönteni a magyar gazdák sorsáról, hogy tanulmányozta volna a gondjaikat" - állapította meg a képviselő.

A tervezetnek ugyanakkor vannak szerinte előremutató elemei is. Ilyen például a borászati melléktermékek kötelező lepárlásának eltörlése. (Ez egyébként a térségben már csak egyedül Magyarországon létezik.) A csatlakozást követően a szomszédos tagállamok kezdeményezésére az EU megszüntette ezt a kötelezettséget, a magyar kormány azonban érthetetlen módon nem élt ezzel a lehetőséggel. "A kötelező lepárlás megszüntetését az is indokolja, hogy az így felszabaduló összegeket a közösségi bormarketingre lehessen költeni" - javasolta Glattfelder Béla.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek