Az amerikai elnök Bagdadba látogatott
Váratlanul Bagdadba érkezett George W. Bush amerikai elnök - jelentette kedden az al-Irakíja iraki közszolgálati televízió, majd a hírt a Fehér Ház is megerősítette.
Dátum: 2006-06-13 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:03.057732, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bush, aki várhatóan alig több mint öt órán tartózkodik majd Bagdadban, az iraki főváros erődítményszerű kormányzati és diplomáciai negyedében, a Zöld Zónában találkozott Núri al-Máliki miniszterelnökkel, aki maga is csak néhány perccel korábban értesült az amerikai elnök érkezéséről. Biztonsági okokból ugyanis mindössze néhány fehér tanácsadó és az amerikai elnök kíséretében lévő újságíró tudott előzetesen a bagdadi útról.
George Bush a tervek szerint beszédet mond amerikai katonák előtt.
A meglepetésszerű látogatásra hat nappal azután került sor, hogy amerikai légicsapásban megölték Abu Muszab az-Zarkávit, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki csoportjának vezetőjét.
Előző nap még olyan hírek láttak napvilágot, hogy Bush az iraki politika további alakításának kérdéseiről kedden a Camp David-i elnöki rezidenciáról videokonferencia keretében tárgyal az iraki miniszterelnökkel.
George Bush az iraki háború kitörése óta másodszor látogat a közép-keleti országba. Először 2003 novemberében az amerikai hálaadás ünnepén járt Irakban, két héttel Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor elfogásának bejelentése előtt.
MTI - fidesz.hu