Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bugár: Együttműködés programközösség alapján

A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke csakis a pártja választási programjával rokon vagy ahhoz közeli programot kínáló pártokkal tudja elképzelni az együttműködést a hét végén esedékes parlamenti választások után.


Dátum: 2006-06-13 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58420
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:04.906120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bugár Béla erről kedden, a választási kampány fejleményeit értékelő sajtótájékoztatóján beszélt Pozsonyban. Hangsúlyozta: az MKP a következő ciklusban is törekedni fog az elmaradott dél-szlovákiai régiók mielőbbi felfejlesztésére, az ezt feltételező munkahelyteremtésre, tovább szorgalmazza a Szlovákia délvidékén - nyugat-keleti irányban - mérhetetlenül hiányzó gyorsforgalmi autóút megépítését, nemkülönben az egykulcsos áfa-és adórendszer megőrzését, amelyet a most záruló kormányzati időszakban sikerült bevezetni.

A második kormányzati ciklusát most befejező szlovákiai magyar párt elnöke árnyalt óvatossággal ugyan, de most először sugallta azt, hogy esetleg a legnagyobb támogatottságot élvező ellenzéki erővel, a Robert Fico nevével jegyzett Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) nevű párttal is elképzelhetőnek tartja a választás utáni együttműködést, ám az MKP ezt olyan elengedhetetlen feltételekhez köti, mint a két párt programjának érintkezési pontjai, valamit az, hogy a Smer milyen engedményeket hajlandó tenni és mely személyeket delegálna az új kormányba.

Persze, ez azon is múlik, hogy a Smer megszólítja-e az MKP-t, s ha igen, még az is döntő kérdés, hogy ezen kívül még mely más pártokat szólítana meg - fogalmazott Bugár, aki úgy értékelte: az MKP a most záruló ciklus során a koalíció legstabilabb, egyszersmind a legnagyobb stabilizáló erővel bíró pártjaként volt jelen Mikulás Dzurinda kormányában.

Szlovákiában szombaton, a rendes időnél három hónappal korábban, előrehozott választásokat tartanak. A győzelemre a hosszú ideje tartósan 30 százalék fölötti támogatottságot élvező Robert Fico és pártja az esélyes, de valószínű, hogy koalíciós partnerek híján kormányalakításra mégsem kap megbízást. A legújabb jelek arra engednek következtetni, hogy a nacionalista kijelentésektől nem mindig tartózkodó Fico esetleg a Vladimír Meciar vezette Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal (LS-HZDS) és a Meciarral

egyszer már együtt kormányzó szélsőséges erővel, a magyarellenes indulatait nem takargató zsolnai (Zilina) polgármester, Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártjával (SNS) szövetkezik.

A mértékadó sajtó ezt a formációt "katasztrófa-koaílciós" rémképként emlegeti. Fico helyzetinek mutatkozó előnyével szemben jó esélye van annak, hogy az eddigi két kormánypárt, a Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ), a Magyar Koalíció Pártja és a kormányból fél éve kiugrott - s ezzel az előrehozott választást előidéző - szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) alakíthat ismét kormányt. A három pártnak egyenként tíz körül, együtt harminc százalék fölötti mozog a támogatottsága, de a triászban ugyanúgy súlyos személyi ellentétek uralkodnak, mint a Fico körül körvonalazódó koalíción belül, ezért elemzők minden, a választás végkifejletét előrevetítő találgatást amolyan politikai ólomöntésnek minősítenek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek