Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael szerint nem ők lőtték a strandot

Nem izraeli tüzérségi lövedék becsapódása okozta a robbanást a Gázai övezet egyik strandján a múlt hét végén, amelynek során nyolc palesztin civil életét vesztette - közölte Amir Perec izraeli védelmi miniszter kedd este jeruzsálemi sajtóértekezletén.


Dátum: 2006-06-14 07:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:08.665152, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amir Perec részletek ismertetése nélkül visszautasította, hogy Izraelt terhelné a felelősség az ügyben. A hadsereg nyomozó szerveinek vizsgálatára hivatkozva izraeli katonai források már korábban azt közölték, hogy valószínűleg egy palesztinok által elhelyezett akna felrobbanása oltotta ki a palesztinok életét pénteken a Gázai övezet egyik strandján. A palesztin hatóságok állítása szerint izraeli őrnaszádok támadtak pénteken a békésen fürdőző családokra, és Mahmúd Abbász palesztin elnök éles szavakkal ítélte el az állítólagos izraeli akciót. Az izraeli hadvezetés részvétét fejezte ki a halálesetek miatt, de már akkor jelezte, hogy vizsgálatot indít az ügyben, mert szerinte nem volt egyértelmű, hogy valóban izraeli tüzérségi támadás történt.

Meir Califi vezérőrnagy, aki az ügyben folyó vizsgálatot vezette keddi sajtóértekezletén kijelentette, hogy a hadsereg már befejezte a strand ágyúzását, amikor a robbanás történt. Hozzátette: nulla az esélye annak, hogy izraeli tüzérségi lövedék csapódott a területre. Az ügyben folyó nyomozásról kiszivárgott: a testület arra a következtetésre jutott, hogy az izraeli haderőnek nincs köze a robbanáshoz. A detonációt egy olyan akna okozhatta, amelyet a kormányon lévő Hamász radikális palesztin szervezet tagjai telepítettek a strand területére.

A bizottság feltevését arra alapozza, hogy az izraeli kórházba szállított sebesültek közül kettő testéből olyan repeszmaradványokat operáltak ki, amelyek nem izraeli gyártmányú lövedék részei voltak. A vizsgálók megjegyezték azt is: a robbanás után Hamász-aktivisták sietve igyekeztek összegyűjteni a lövedékmaradványokat, feltehetően azért, hogy még időben eltüntetessék annak bizonyítékait, hogy a robbantást nem az izraeli haderő támadása okozta.

A fürdőhely egyébként közel van egy olyan területhez, ahonnan palesztin szélsőségesek gyakran lőnek ki házi készítésű rakétákat izraeli célpontokra, az izraeli hadsereg pedig megelőző csapásokat igyekszik mérni ott rájuk, és így tett pénteken is, de az akkor indított izraeli rakéta a strandtól 250 méterre csapódott be.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek