Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye

A Magyar Szocialista Párt médiahengere megállíthatatlanul tör előre. Továbbra is mondvacsinált, jelen esetben az október 23-ai ünnep szentségét és hőseit meggyalázó okokra hivatkozva elérte a rádió legnépszerűbb műsorát is - írja közleményében a Jobbik.


Dátum: 2002-10-26 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:49.657897, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Jobbik Magyarországért Mozgalom - több millió emberrel egyetértésben - létfontosságú hiánypótlónak tartja a Vasárnapi Újság műsorát, melyet most lefejeztek. A Vasárnapi Újság a Magyar Rádió egyik legnagyobb értéke, ezt nem csak tiszta értékrendje, de hihetetlenül magas hallgatottsága is bizonyítja.

Haeffler András főszerkesztő felfüggesztése egyértelműen politikai természetű lépés, szakmai érvekkel alátámasztani nem lehet. Egyetlen magyarázat létezik a médiadiktatúra terjeszkedésének ezen újabb állomására, mégpedig az, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció az önkormányzati választásokon elért újabb győzelmét követően immár "totális háborút" indít a nemzeti értékrend minden megnyilvánulása ellen.

Jobbik Magyarországért Mozgalom

Kapcsolódó elemek