Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Albán elnöki vizit

Alfred Moisiu albán köztársasági elnök Sólyom László államfő meghívására ma kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik.


Dátum: 2006-06-14 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:11.445215, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az albán elnök - akit lánya, Mirela Moisiu is elkísér - délutáni érkezése után elsőként vendéglátójával találkozik a Sándor-palotában.

Albánia és Magyarország között az elmúlt években rendszeressé váltak a magas szintű államközi kapcsolatok. Göncz Árpád 1996-os albániai látogatását Rexhep Meidani akkori államfő 2000 februárjában viszonozta.

Miniszterelnöki és külügyminiszteri találkozókra is sor került egymás országaiban. Legutóbb, 2005 márciusában Mádl Ferenc köztársasági elnök járt hivatalos látogatáson Albániában, majd Fatos Nano akkori kormányfő 2005 májusában munkalátogatást tett Budapesten.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek