Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gázár-kompenzáció politikai alapon?

Elképzelhető, hogy mégsem valódi szociális alapú, hanem csupán bizonyos társadalmi rétegeknek járó gázár-kompenzációs rendszer kialakításán dolgozik a kormány.


Dátum: 2006-06-14 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:12.050193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bár hivatalosan még semmit sem tudni, információink szerint a gazdasági miniszter asztalán egy olyan javaslat is fekszik, amely azt mondja a jövedelemtől függő gázártámogatás annyira bonyolult és drága, hogy nem érdemes belefogni, s helyette olyan rendszert kelt kialakítani, amely bizonyos csoportoknak — jövedelmüktől függetlenül — automatikussá teszi a kompenzációt, másoknak pedig nem. A javaslat egyértelműen a szocialista párt szavazóbázisát részesítené előnyben, így autómatikusan támogatást kapnának a nyugdíjasok és azok, akik egyébként is részesülnek a szociális ellátásban. A körbe talán bevonják a nagycsaládosokat is, de még kérdés, hány gyereknél húzzák meg a határt, a dolgozó, ám egyébként kis jövedelmű fogyasztók azonban nem férnek majd bele a "szociálisan rászorult" kategóriába. Kuncze Gábor, a kisebbik koalíciós párt elnöke azt mondta, körülbelül egymillió háztartás rezsiterheit fogják mérsékelni majd.

A fent vázolt forgatókönyv a Magyar Nemzet tudomása szerint nem az egyetlen, nincs kizárva, hogy a kormány végül más megoldás mellett dönt. A gázdrágulással kapcsolatos hírek alapján ügy tűnik, jelen pillanatban még csupán az augusztusi, átlagosan, harmincszázalékos áremelés biztos. Az új támogatási rendszer kialakítását Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyar Televíziónak adott interjújában januárra ígérte.

Drágul a távfűtés is

Az augusztusi gázáremelés hatására legalább 17,5 százalékkal emelkednek a távfűtési díjak - írja a FigyelőNet. Ez vidéken 410 ezer, a fővárosban pedig 240 ezer háztartást érint. Nem tudni, az áfaemelés hogyan érinti a távhőszolgáltatásokat, ahogy azt sem, hogy az 5 százalékos áfanövekedés már benne van-e a gázáremelés 30 százalékos mértékében.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek