Rendkívüli biztonsági művelet Bagdadban
Rendkívüli biztonsági művelet kezdődött szerdán Bagdadban azzal a céllal, hogy az iraki fővárosban és környékén megfékezzék az erőszakhullámot.
Dátum: 2006-06-14 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:12.995968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Együtt Előre Műveletbe 75 ezer iraki és amerikai katonát vontak be.
Bagdadban növelték az ellenőrzőpontok számát, és az eddiginél szigorúbb a közúti ellenőrzés is. A 7 milliós városban szigorított intézkedések szerda reggel máris forgalmi dugókat okoztak. A gépjármű-ellenőrzés nem terjed ki azonban a tömegközlekedési eszközökre, és azokra az autókra sem, amelyek gyermekeket, illetve nőket szállítanak.
Az éjszakai kijárási tilalom az eddigi 11 óra helyett már este fél kilenckor életbe lép, és reggel hat óráig tart.
Núri al-Máliki iraki kormányfő az intézkedések kapcsán leszögezte: nincs kegyelem a terroristáknak.
Megfigyelők emlékeztetnek arra: még egy hét sem telt el azóta, hogy Bagdadtól nem messze az amerikai légierő egyik támadásában életét vesztette Abu Muszab az-Zarkávi, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki szárnyának vezére, és emiatt a szervezet bosszút esküdött.
Azóta, hogy 2003 tavaszán az Egyesült Államok és szövetségesei megszállták az arab országot, a bagdadiak még soha nem láttak ilyen mérvű biztonsági intézkedéseket. Ezek főként azokra a negyedekre terjednek ki, amelyekben a terroristák tevékenysége a legveszélyesebb.
A biztonsági művelet időtartamáról nem tettek említést.
MTI - fidesz.hu