Mikola: az egészségügyi program egy üzleti terv
A pénzről, üzletről és versenyről szóló üzleti tervnek nevezte a kormány egészségügyi programját Mikola István fideszes képviselő, szerdán az Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Dátum: 2006-06-14 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:13.306209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A programból hiányzik a társadalombiztosítás, a szociális biztonság egyik alappillére, amelyet nem kívánunk felszámolni, de nem szerepel benne az ÁNTSZ és kimaradt az orvos maga is" - hangsúlyozta az Országgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöke.
Megítélése szerint "a program inkább a pénzről, a piaci viszonyokról és nem az egészségügyről szól, amit azért hangsúlyozni kell, mert ez nem csak pénz, nem csak üzlet, hanem egy szakma, egy professzió, egy hivatás".
A kérdésre, hogy lát-e jeleket a kormányprogramban a társadalombiztosítás felszámolására, azt válaszolta, hogy "utalások vannak mindenféle több biztosítós, versenyhelyzetbe hozott magánbiztosítókból álló rendszerre".
A Fidesz egészség-politikusa rendkívül zavarosnak nevezte a kormány kommunikációját. "Nem őszinte a kormány, nem mondja el, hogy mit akar, az egész kormányprogramból hiányzik a jelenlegi helyzet értékelése, pedig egy reform program csak a mostani helyzet értékeléséből indulhat ki, mindenféle reform megvalósításának előfeltételeként egy konszolidációt tesz szükségessé". "Mindenhol a világon a reform egy előzetes beruházást igényel" - tette hozzá.
A gyógyszerárak "fixesítése" nagyon meg fogja viselni a fogyasztókat - mondta az ellenzéki képviselő, aki szerint meg kellett volna hagyni a négy évvel ezelőtti megállapodást a gyógyszergyártókkal, hogy ne legyen ilyen "anarchikus" a jelenlegi helyzet.
MTI - fidesz.hu