Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átfogó offenzíva a tálibok ellen

A tálib hatalom 2001. évi megdöntése óta a legnagyobb offenzívát indítják el csütörtökön az Egyesült Államok vezette afganisztáni koalíciós erők több mint 11 ezer katona részvételével az ország déli részén.


Dátum: 2006-06-14 09:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:14.524208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai, brit, kanadai és afgán katonák részvételével indítandó támadás célja a tálib harcosok megszorongatása négy olyan tartományban, amelyben különösen aktívak, de ezen belül is különösen Uruzgánban és Helmandban. A korábbi hasonló offenzívákat legfeljebb néhány ezer fővel indították.

Benjamin C. Freakley vezérőrnagy, az afganisztáni amerikai erők hadműveleti parancsnoka egy szerdai interjújában elmondta, hogy a koalíciós és az afgán alakulatok a tálib harcosok búvóhelyeit fogják felkutatni és megtámadni Kandahárban, Helmandban, Zábulban és Uruzgánban.

Május közepe óta zajlanak a leghevesebb harcok a koalíciós erők és tálibok között azóta, hogy 2001 őszén utóbbiakat elűzték a hatalomból. Amerikai és afgán adatok szerint ebben az egy hónapban mintegy 550 ember - főleg lázadók, ezen belül mintegy 200 tálib - halt meg az összecsapásokban.

Az amerikaiak szerdán bejelentették, hogy két különböző keddi összecsapásban meghalt egy-egy amerikai katona Helmand, illetve Kunar tartományban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek