Üzenet az utókornak
Mint arról korábban hírt adtunk, mostanában újítják fel a derecskei református templom tetőszerkezetét. A torony felújítása közben, amikor a bádogos mesterek elérték a torony gömbjét és a csillagot, a gömböt levágták és leemelték. Várható volt, hogy eleink üzenetet hagytak az utódoknak. Így is lett: történelmi szempontból kincseket rejtett a gömb - tájékoztatott Varga Zoltánné lelkész.
Dátum: 2006-06-14 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:15.766036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy nemzeti színű szalaggal átkötött, lezárt rézhengert vettek ki június 7-én a gömbből. A felnyitás során aztán előkerült egy fekete tintával, gyöngybetűkkel írt ötoldalas levél 1911. szeptember 17-i keltezéssel. A korabeli stílusban keletkezett levélben az akkori templomfelújítás körülményeiről írt Vadon Béla lelkipásztor segédlelkésze, Varga Csongor, aki felsorolta még a település és az egyház elöljáróit, a református iskola tanítóit, a felújítást végző vállalkozók nevét. Rejtett még a gömb egy feltekert rézlemezt, amelyen 1824-es, 1844-es gravírozott évszámok, illetve nevek olvashatók.
Szintén a gömbben volt az 1911-es felújítást végző rézműves mester magyar és német nyelven nyomtatott reklámanyaga, valamint egy kisméretű - 70x120 mm-es - magyar nyelvű Újszövetség is. Utóbbiak erősen megrongálódtak, mivel a gömböt ért világháborús lövések következtében a lyukakon befolyt a víz, s a papír az elmúlt évtizedek alatt rendszeresen ázott. A lelkészházaspár szándéka, hogy a talált emlékek a gyülekezet számára hozzáférhetőek legyenek, ezért a későbbiekben egy állandó kiállítást szeretnének létrehozni a megszépült templomban.
A mostani felújítás során a református egyházközség nevében - szintén egy réztáblára gravírozott - üzenetet hagytak a jövő nemzedékének az új, vörösréz gömbben.
Nyírő Gizella - fidesz.hu