Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány jobban bele akar szólni a külpolitikába?

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök valószínűleg nem gyógyászati okokból kérte fel az orvos végzettségű Göncz Kingát a budapesti külügyminisztérium vezetésére, feltételezik, hogy a "bürokratikusan halvány" Somogyi Ferenc után maga akarja meghatározni a külpolitikát - írta a müncheni Süddeutsche Zeitung szerdán megjelentetett Göncz-portréjában.


Dátum: 2006-06-14 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:19.458813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cikk szerzője feltételezte, hogy a miniszterelnök minden jel szerint profitálni kíván az új magyar külügyminiszter személyes, valamint a családi háttérből fakadó tekintélyére: Göncz Kinga a legidősebb lánya a korábbi államfőnek, Göncz Árpádnak, aki 1990 és 2000 között erősen meghatározta a magyarországi demokratizálódási folyamatot.

A családi és politikai háttér komoly megelőlegezett bizalmat biztosít Göncz Kinga számára. Ám nem csak ez gondoskodik majd arról, hogy a németül is kiválóan beszélő miniszter asszony markáns profilt alakítson ki magának. Saját irányvonalat felmutatni már csak azért sem esik majd nehezére, mivel jelen pillanatban amúgy sem tudná senki megmondani, hogy mi Magyarország viszonyulása a nemzetközi politika égető kérdéseihez - vélte a Süddeutsche Zeitung cikkének szerzője.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek