Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerbia Koszovót is elveszíti?

Erhard Busek, az Európai Unió Balkán-koordinátora abból indul ki, hogy Szerbia Montenegró függetlenségének kikiáltása után Koszovót is elveszíti.


Dátum: 2006-06-14 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:20.659250, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Azt hiszem, Szerbia középtávon Koszovót is elveszíti" -jelentette ki Busek a Berliner Zeitung szerdai számában megjelent interjújában.

Az osztrák diplomata szerint "néhány évet késett" az a belgrádi javaslat, miszerint Koszovónak messzemenő autonómiát biztosítanának. A túlnyomóan albánok lakta Koszovó nemzetközi jogilag még mindig Szerbia része, a területet azonban az ENSZ igazgatja.

Busek szerint a belgrádi illetékeseknek végre el kell fogadniuk, hogy Slobodan Milosevic örökségének a felszámolása a dolguk, ehelyett olyan benyomást próbálnak kelteni, mintha itt új problémáról lenne szó.

A koordinátor állást foglalt amellett, hogy Szerbiának más perspektívákat kell nyújtani. Szerinte az egyenlő elbírálás elvét alkalmazták, amikor a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic boszniai szerb katonai parancsnok kiadatásának elmaradása miatt felfüggesztették az EU-szerb tárgyalási folyamatot. Horvátországgal szintén nem tárgyaltak mindaddig, amíg el nem fogták a háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina tábornokot. "Ha a belgrádi kormány még a Mladic-kérdést sem képes megoldani, akkor egyszerűen nem érett az EU-ra" - közölte Busek, aki azonban "magától értetődőnek" tartja, hogy Szerbiának EU-taggá kell válnia.

Busek kifejtette azt is, hogy Nyugat-Európában hamis kép él Szerbiáról. Szerinte az ország gazdaságilag kiválóan fejlődik, a reformfolyamatban is figyelemre méltó haladást ért el, "a problémát a múlt öröksége jelenti".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek