Koalíciós megállapodás a cseheknél?
Életképes a három cseh jobbközép párt kormányzati projektje, s ha nem történik semmi rendkívüli, akkor a jövő héten aláírható lesz a koalíciós megállapodás - jelentette ki szerdán Miroslav Topolánek, a képviselőházi választáson győztes Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke.
Dátum: 2006-06-14 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58480
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:23.988604, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Topolánek délben felkereste Václav Klaus, államfőt és tájékoztatta őt a Polgári Demokratikus Párt, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL), valamint a Zöldek Pártja (SZ) között tíz napja folyó koalíciós tárgyalásokról. "A megállapodást a képviselőház első ülése előtt alá tudjuk írni" - mondta újságíróknak Topolánek. A 200 tagú képviselőház első ülését június 27-re hívták össze. Személyi kérdésekről a jobbközép pártok a jövő héten kívánnak megállapodni. "A kormányprogram a három koalíciós párt programjának a kompromisszumos ötvözete lesz" - jelentette ki a politikus a jövőbeni koalíciós pártok reggeli tanácskozása után. Topolánek kifejezte reményét, hogy a kormányprogramban a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) is "felismeri néhány elképzelését", s ezért támogatni fogja azt. "Bízom abban, sikerül meggyőznöm a szociáldemokratákat, hogy megtűrjék a kormány" - mondta az államfővel való találkozó után Topolánek. Jirí Paroubek szociáldemokrata kormányfő és pártelnök azonban ismételten leszögezte, hogy pártja, amely a választáson a második helyen végzett, semmiképpen sem fogja támogatni a jobbközép kormányt. "Ránk ne számítsanak" - állítja Paroubek, akinek pártja egy olyan szakértői kormány felállítását javasolta, amelyet minden parlamenti párt támogatna.
A június elején lezajlott képviselőházi választást ugyan az ODS megnyerte, de a jobboldal és a baloldal egyaránt 100-100 mandátummal rendelkezik, ami szinte lehetetlenné teszi a többségi támogatottságú kormány felállítását. Prágai médiák szerint Václav Klaus is harapófogóba került, mert a választás előtt több ízben is azt hangsúlyozta, hogy csak olyan kormányt lesz hajlandó kinevezni, amelynek legalább minimális, tehát 101 képviselője van a parlamentben. Ilyen többséggel pedig jelenleg az egyik oldal sem rendelkezik. Klaus a szerdai megbeszélés után újságíróknak viszont már azt jelezte: nem fog írásos bizonyítékot kérni Topolánektől arról, hogy megvan-e a legalább 101 képviselő támogatása. "Megértem, hogy a koalíciós tárgyalások első szakaszában a választás győztesének először azokkal a pártokkal kell szót értenie, amelyekkel kormányozni szeretne" - jelentette ki az államfő. Bohuslav Sobotka, a szociáldemokrata párt alelnöke kijelentette, hogy Klaus érdekei szerint most megváltoztatta álláspontját, holott 2004-ben a többségi támogatás meglétét írásban követelte meg Stanislav Gross akkori szociáldemokrata kormányfőtől.
Topoláneknek egy jó és egy rossz híre van Klaus számára. A jó, hogy elmondhatja: a jobbközép pártok már megegyeztek egy kormányprogramban. A rossz, hogy ehhez hozzá kell tennie: ez a program minden bizonnyal papíron marad. Ugyanis még abban az esetben is, ha a CSSD lehetővé tenné a kormány jóváhagyását a parlamentben, amit egyelőre elutasít, a program döntő részének megvalósítását egyszerűen megakadályozza - írta a Hospodárské Noviny című tekintélyes cseh napilap. Helyi megfigyelők szerint az új kormány csak akkor jöhet létre, ha a két legnagyobb párt, az ODS és a CSSD meg tud egyezni egymással valamilyen együttműködési formában. Topolánek elárulta: négyszemközti találkozót kért Paroubektől. A helyszínt és az időpontot nem közölték. A lapok szerint az ODS várhatóan felajánlja például a házelnöki tisztséget a szociáldemokratáknak. Hasonló alkura a kilencvenes években már volt példa Václav Klaus és Milos Zeman között. A kommentátorok többsége ezért úgy véli: korai Topolánek optimizmusa, s elhúzódó kormányalakítási tárgyalásokra kell számítani. Pillanatnyilag semmit sem lehet kizárni, még a nagykoalíciót, illetve az előrehozott választást sem.
MTI - fidesz.hu