Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

12 milliárdot veszített az állam néhány óra alatt

Hatalmas zuhanással indították a szerdai tőzsdei kereskedési napot a Földhitel és Jelzálogbank részvényei, azután hogy kedden felfüggesztették a bankpapírokkal való kereskedést. Az állam ezzel néhány óra alatt csaknem 12 milliárd forintot vesztett.


Dátum: 2006-06-14 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58491
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:32.130415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány hétfő délután jelentette be, hogy a költségvetési forrásból származó kamattámogatásokra 20 százalékos járadékot vet ki. A döntést délután négy óra után ismerhette meg a közvélemény, ennek ellenére már három órától zuhanni kezdett a bankrészvények ára, feltehetően sokan bennfentes információk alapján akartak megválni befektetésüktől - mondta el az InfoRádióban a Portfolio.hu elemzője.

Kedden a bank kérésére felfüggesztették az FHB-papírok adásvételét a tőzsdén. A szerdai nyitáskor azonban csaknem 26 százalékkal esett az értékük - mondta el Pallag Róbert. Az államnak 57 százalékos részesedése van a pénzintézetben, ennek értéke az esés miatt néhány óra alatt csaknem 12 milliárd forinttal lett kevesebb.

Pallag Róbert elmondta azt is, hogy a bejelentésből viszont csaknem három év alatt származik akkora bevétele az államnak, mint amennyit hirtelen veszített rajta. Egyes elemzők szerint a kamattámogatások megsarcolásával a bank nyeresége akár 50 százalékkal is visszaeshet.

InfoRádio - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek