Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A rektorok a felsőoktatási törvény felülvizsgálatát kezdeményezik

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) pártolja és kezdeményezi a felsőoktatási törvény mihamarabbi felülvizsgálatát és szükség szerinti módosítását a szféra forrásainak bővülése érdekében - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2006-06-14 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:33.050575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MRK támogatja, hogy a felsőoktatási törvény módosítása során az intézmények gazdasági autonómiája nőjön, a felsőoktatás finanszírozása átláthatóbbá, teljesítmény-orientáltabbá váljon, a szféra forrásai bővüljenek - olvasható az MTI-nek megküldött közleményben.

Molnár Károly, az MRK elnöke kedden a rektori konferencia plenáris ülése után azt mondta: azon az utólagos képzési hozzájárulás nem került hivatalosan napirendre, de véleménye szerint az oktatási hozzájárulás helyett a tandíj bevezetése lenne a szerencsésebb, mivel az az oktatás minőségének javulását szolgálná, és a diákokat jobb teljesítményre sarkallná.

Az MRK állásfoglalása szerint különösen fontosnak tartják, hogy a hallgatói és intézményi támogatások rendszert alkossanak, a felsőoktatás szereplői és finanszírozói közötti költségmegosztás a jelenleginél méltányosabb, és a társadalmi igényeknek jobban megfelelő legyen.

A rektorok a kormányzat által elkészített tervezetet jó alapnak tartják, s kérik a felsőoktatás érintettjeitől, hogy tanulmányozzák a javasolt módosításokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek