Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szegfű illata

Miénk a vörös szegfű, ott van mindenki otthonában, virul a hivatalokban, és az utak mentén, de próbálta valaki szagolni? - teszi fel a kérdést egy olvasónk.


Dátum: 2006-06-14 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58504
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:36.161291, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint általában, nekem sem áll módomban mindenhez hozzájutni, amit megkívánok. Nem is olyan nagy probléma ez, mert így legalább tudok az apróságoknak is örülni.

Valahogy így voltam az idén tavasszal a virágokkal, csak nézegettem őket messziről, és próbáltam elkapni az illatot, ha felőlük fújt a szél. Megigéztek a színek, de nem csak engem, hanem sokakat, szinte az emberek felét.

Micsoda gyönyörű szín a vörös, lángra lobban tőle a szenvedély már-már kialvó parazsa, megőrül a férfinép egy vörös hajzuhatagért, és kiszárad a torka, ha lát egy vörös ruhácskát egy formás popsira feszülni.

És hogy a női nem se maradjon ki, őket se kell félteni. Megőrülnek a vörösért, a félédes zweigeltért, a Ferrariért. Imádják a vöröset fehérneműnek, kosztümnek, kalapnak, virágnak, és kocsinak.

Hát most megvan nekünk a vörös, igaz szegfűként. Eddig csak messziről nézegettük, de most elérkezett az idő! Miénk a vörös szegfű, ott van mindenki otthonában, virul a hivatalokban, és az utak mentén, de próbálta valaki szagolni? Ennek a szegfűnek sajtszaga van.

Aki kiszagolta, Tibi

Kapcsolódó elemek