A belga kormányfő is kész a változtatásra
Immár az EU-alkotmány egyik legfőbb támogatója, Guy Verhofstadt belga kormányfő is elismeri, hogy a dokumentum a jelenlegi formájában nem fog életbe lépni.
Dátum: 2006-06-15 07:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:38.997784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Verhofstadt - aki a csütörtökön kezdődő EU-csúcs előtti estén nyilatkozott a belga parlament egyik bizottságában - azt mondta: elég realista ahhoz, hogy megértse, az alkotmányt teljes egészében nem fogják életbe léptetni. Mint hozzátette: a fontos az, hogy véget érjen az egyöntetű döntéshozatal rendszere, azaz hogy az alkotmányból meg lehessen menteni a minősített többséggel való határozathozatal kiterjesztésének alapelvét.
Ezzel a belga miniszterelnök is csatlakozott azokhoz a politikusokhoz (köztük olyan, EU-ellenességgel aligha gyanúsítható vezetőkhöz, mint Romano Prodi új olasz kormányfő), akik szerint az alkotmány jelenlegi formájában túlhaladott, a tavalyi francia és holland elutasítás után nincs esély a jelenlegi szöveg hatályba lépésére.
Az EU állam- és kormányfőinek csütörtöki-pénteki brüsszeli csúcsértekezletén az egyik napirendi pont éppen az alkotmány sorsa lesz. A körvonalazódott tervek szerint a francia és holland elutasítás után elhatározott "gondolkodási szünetet" - amely brüsszeli elemzők szerint inkább szünet volt, mint gondolkodás - újabb egy évvel meghosszabbítják, megvárva a jövő év eleji hollandiai parlamenti választásokat és a 2007 tavaszi francia elnökválasztást, s majd utána próbálják újraindítani az alkotmányozási folyamatot. De hogy milyen módon, az egyelőre nem tisztázott. Az államok egy része, közöttük Belgium eddig az alkotmány jelenlegi formában való megőrzését, életbe léptetését szorgalmazta, de ez - s nyilván ezt ismeri el Verhofstadt nyilatkozata is - egyre kevésbé reális.
MTI - fidesz.hu