Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medián: A választók fele szerint becsapták őket

A tervezett megszorítások többségét elutasítja a közvélemény - derül ki a Népszabadság megbízásából készült Medián felmérésből. A javaslatok első ismertetetése után a közvélemény többsége tisztában volt a legfontosabb változtatásokkal.


Dátum: 2006-06-15 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:43.921470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 600 fő megkérdezésével június 13-án készített vizsgálat eredménye szerint a legtöbb emberhez a gázár-emelés híre jutott el: a lakosság 80 százaléka már hallott erről.

A tervezett intézkedések közül a miniszteri autók és irodahelyiségek számának csökkentését 16 százalék tartja elfogadhatatlannak, 82 százalék helyesli. Az államigazgatásban tervezett létszámleépítést a megkérdezettek 19 százaléka utasítja el, 79 százaléka helyesli.

A legrosszabb a megítélése a gyógyszerár-emelésnek, amit a lakosság 93 százaléka elfogadhatatlannak tart, s mindössze 6 százalék helyesel. A gázár 30 százalékos emelésének megítélése sem sokkal jobb: a lakosság 91 százaléka ellenzi, s csak 8 százalék ért ezzel egyet. Megoszlanak a lakossági vélemények az eva 15-ről 25 százalékra való emeléséről: ezt 59 százalék tartja elfogadhatatlannak, és 31 százalék helyesli.

A többség elutasítja az áfakulcs (80 százalék), munkavállalói tb-járulék (74 százalék) vállalkozások adóterheinek (73 százalék) növekedését is.

Az emberek 29 százaléka érzi úgy, hogy nagyon nagy, további 42 százalékuk pedig, hogy jelentős mértékben fogják érinteni a tervezett változások. A megkérdezettek nem elhanyagolható része, ha nem is szereti, de szükségesnek tartja a tervezett megszorításokat: 41 százalék vélte azt, hogy hosszú távon ez az ország érdeke. Valamivel többen, 44 százalék mondta viszont ennek az ellenkezőjét.

A megkérdezettek fele szerint a kampány során becsapták a választókat, a válaszadók negyede véli úgy, hogy a kampányban többet ígérő ellenzék kormányra kerülése estén ugyanezt csinálta volna.

Népszabadság, MNO, origo.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek