Líbia felfüggeszti kilépési kérelmét az Arab Ligából
Amr Musza, az Arab Liga főtitkára szerint az Arab Ligából való líbiai kilépés kérelme "egyelőre" függőben marad.
Dátum: 2002-10-28 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5325
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:53.250377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyiptomi politikus hétfőn az al-Dzsazíra katari műholdas hírtévének nyilatkozott. "Líbia az Arab Liga tagja marad, következésképpen kilépési kérelmét egyelőre nem teljesítjük" - mondta. Hozzátette, hogy "Tripoli világos politikai üzenetet küldött, amely haraggal és csalódással veszi tudomásul a több ország, köztük Líbia által eredménytelennek tartott közös arab fellépést". A kilépési kérelem azonban "a főtitkár kezében marad", és nem lép érvénybe.
Musza szombaton Tripoliban igyekezett meggyőzni Moamer el-Kadhafi líbiai vezetőt, hogy vizsgálja felül álláspontját, de nem járt sikerrel. Kairóba való visszatérése után már utalt arra, hogy félreteszi a líbiai kérelmet, és konzultálni próbál a tripoli aggályokról a többi arab országgal.
Musztafa Oszman Izmail szudáni külügyminiszter, aki szintén találkozott líbiai látogatása során Kadhafival, megerősítette a kilépési kérelem felfüggesztését, és ezt a líbiai vezetés "rugalmasságaként" értékelte - utal rá az AFP.
A kilépéssel kapcsolatos memorandumot a múlt csütörtökön juttatta el Líbia az Arab Ligához. A szervezet egyik magas rangú illetékese szerint Tripoli türelmetlen az Arab Ligával szemben, amiért eddig nem hozott konkrét döntéseket sem az izraeli-palesztin konfliktussal, sem pedig az Irak elleni amerikai fenyegetésekkel kapcsolatban.
MTI - fidesz.hu