Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Hamász felfüggesztené a rakétatámadásokat

Az Izrael ellen indított rakétatámadások felfüggesztésére utasította a Hamász fegyveres szárnyát a palesztin miniszterelnök egy izraeli lap értesülése szerint.


Dátum: 2006-06-15 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58538
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:46.947038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Háárec arról adott hírt csütörtöki számában, hogy Iszmáil Haníje kormányfő szerdán tanácskozást tartott az Ezzedín al-Kasszám Brigádok fegyveres alakulat parancsnokaival, és utasította őket a rakétacsapások félbeszakítására egy héten keresztül. Ezzel az a célja, hogy kipróbálja: tartja-e magát Izrael a 2005. márciusi tűzszünethez. A lap szerint Haníje azt várja el, hogy az izraeli légierő ne támadja a Hamász politikai vezetőit, ami a tűzszünet lényege volt.

Az Ezzedín al-Kasszám Brigádok másfél év után, pénteken kezdte újra Izrael déli részének lövetését rakétákkal, miután nyolc palesztin civil életét vesztette a Gázai övezet egyik strandján egy robbanásban, amiért a Hamász Izraelt hibáztatja. Az izraeli hadsereg még le nem zárt vizsgálatának első következtetése szerint a robbanást nem izraeli lövedék okozta. A Palesztin Hatóság az ENSZ főtitkárához fordult az ügyben.

A Háárec értesülései szerint Izrael titkosszolgálati csatornákon keresztül megfenyegette a palesztin területeken kormányzó Hamász radikális mozgalmat, hogy a vezetői támadások célpontjává válnak, ha az Ezzedín al- Kasszám Brigádok folytatja a rakétázást. Az üzenetet a Sin Bét belbiztonsági szolgálat Mahmúd Abbász palesztin elnök egyik tanácsadóján át továbbította a Hamász vezetőségének.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek