Putyin: Iránnak is joga van a csúcstechnológia használatára
Minden országnak, beleértve Iránt is, joga van arra, hogy a szükséges ellenőrzés mellett megvalósítsa terveit a csúcstechnológia terén, és azt saját fejlődésére használja fel - szögezte le Vlagyimir Putyin csütörtökön Sanghajban Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnökkel folytatott tárgyalásán.
Dátum: 2006-06-15 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58540
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:47.552333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két vezető politikus a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) idei csúcsértekezletének keretében találkozott a kínai nagyvárosban.
Az orosz elnök hangsúlyozta: a csúcstechnológia fejlesztését az érintett országoknak azonban úgy kell végezniük, hogy ne keltsenek nyugtalanságot a nemzetközi közösségben. Oroszország mindig is Irán következetes és megbízható partnere volt - fűzte hozzá Putyin, aki ezt követően utalt arra, hogy Oroszország az egyetlen állam, amely tevékenyen és nyíltan együttműködik Iránnal az atomenergia békés célú felhasználása terén.
A SCO mostani találkozóján Oroszország mint a szervezet teljes jogú tagja, Irán pedig mint megfigyelő státussal rendelkező ország vett részt. Az Egyesült Államok közép-ázsiai jelenlétének ellensúlyozására hivatott szövetségként jellemzett szervezet tagja Kína is, amely hasonlóan Oroszországhoz az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként ellenzi, hogy a testület büntetőintézkedéseket hozzon Irán ellen.
A mostani találkozón Putyin ismét felvetette annak a lehetőséget, hogy Irán urándúsítási programját oroszországi vállalatokkal közösen végezze.
Ahmadinezsád válaszában kifejtette, hogy az iráni atomdossziéval kapcsolatban a két ország álláspontja nagyon közel áll egymáshoz, és Moszkva teljes mértékben tisztában van a helyzet alakulásával, mivel az orosz és az iráni illetékesek folyamatosan kapcsolatot tartanak egymással.
MTI - fidesz.hu