A Gyurcsány-kormány pénzügyi válságot okozott
A Gyurcsány-csomag megszorító intézkedései miatt gyengült a forint árfolyama, pénzügyi válság állt elő, és drasztikusan nőttek a magyar családok terhei - jelentette ki Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-06-15 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:48.550687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Már látszanak a Gyurcsány-csomag megszorító intézkedéseinek első jelei - mutatott rá Szijjártó Péter. Kedden - a csomag részeként - beterjesztette a kormány adóemelési javaslatait, amelyek mintegy 1500 milliárd forint megszorítást tartalmaznak. "Ezek, és az ehhez hasonló kormányzati intézkedések, valamint Gyurcsány Ferenc és előző kormánya gazdaságpolitikájának hatása miatt a forint árfolyama rendkívül bizonytalanul viselkedik" - emelte ki Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a forint árfolyama egy év alatt 10 százalékot esett, elérte két és féléves mélypontját, amely egészséges gazdaságban elképzelhetetlen lenne. "Gyurcsány Ferenc kormányának eddigi tevékenysége, valamint a megszorító intézkedések bejelentése, és elképzelései pénzügyi válságba sodorták Magyarországot" - jelentette ki.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a forint drasztikus gyengülése nehézséget okoz a magyar családok jelentős részének. Rámutatott, hogy drágul az import, az áfaemelés árdrágító hatása nagyon könnyen érvényesül, másrészt a magyar családok által felvett devizahitelek törlesztőrészletei jelentősen megemelkednek. A szakértők szerint a magyar háztartásoknál 1880 milliárd forintnyi devizaalapú hitelállomány jött létre. A politikus kiemelte, hogy a kormány intézkedései miatt előállt pénzügyi válság és forintgyengülés azt jelenti, hogy minden 10 ezer forintnyi kifizetett törlesztőrészlet 5-600 forinttal drágul. A képviselő azt is hangsúlyozta, hogy a hitelállomány nem csökken, a családok csupán a pénzügyi válságot fizetik. Felhívta a figyelmet arra, hogy a devizalapú hitelt törlesztő magyar családok összesen mintegy 100 milliárd forintos veszteséget kénytelenek elkönyvelni.
"Ki ezért a felelős? Ki a felelős azért, hogy ma Magyarország pénzügyi válságban van? Ki a felelős azért, hogy ennek a pénzügyi válságnak a magyar családok isszák meg a levét?" - kérdezte. "Ebbe a pénzügyi válságba Gyurcsány Ferenc kormánya taszította az országot. A Gyurcsány-csomag megszorító intézkedéseinek bevezetése és bejelentése egyértelműen magával hordozta a forint árfolyamának gyengülését, a pénzügyi válság létrejöttét, ezáltal a magyar családok terheinek drasztikus növekedését" - közölte Szijjártó Péter. "A pénzügyi válság és a forint gyengülése egyértelműen a Gyurcsány-kormány szándékai szerint való" - hangsúlyozta a képviselő. Emlékeztetett, hogy a miniszterelnök egy külföldi hírügynökségnek a napokban adott nyilatkozatából az olvasható ki, hogy a kormány támogatja a forint gyengülését. A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy a beterjesztett adóemelési törvények elfogadása esetén jelentősen nő az infláció, és csökken a reálbér.
Szijjártó Péter egyértelműen kijelentette, hogy a Fidesz nem támogat olyan intézkedést, amely az emberek terheinek növekedésével járna. "Semmilyen adóemeléshez nem vagyunk hajlandóak asszisztálni, mert nem erről volt szó a választások előtt" - tette hozzá.
fidesz.hu