Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom László fogadta az albán elnököt

Az albán államfő látogatása kifejezi a két állam közötti rendkívül jó politikai kapcsolatokat - mondta Sólyom László köztársasági elnök, miután megbeszélést folytatott Alfred Moisiu albán államfővel csütörtökön a Sándor-palotában.


Dátum: 2006-06-15 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:48.844625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sólyom László újságíróknak elmondta, hogy a plenáris és négyszemközti tárgyaláson három kérdést tekintettek át: a két ország kétoldalú kapcsolatait, az európai integrációt és benne Albánia perspektíváit, valamint a nyugat-balkáni térség helyzetét. Hangsúlyozta azt is: kölcsönösen fontos feladatként jelölték meg a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok bővítését, a befektetések ösztönzését. Alfred Moisiu köztársasági elnök kiemelte, Magyarország és Albánia között a kapcsolatok igen biztatóan fejlődnek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek