Eltűntek a bicikliutak Kínában
A kínai kormány rendeletet hozott a kerékpárutak visszaállításáról a nagyvárosokban. A biciklisek által korábban használt útszeletek ugyanis a legtöbb helyen eltűntek az autóutak szélesítése, illetve más ingatlanépítések miatt.
Dátum: 2006-06-15 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:50.243493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kínai építésügyi miniszterhelyettes közölte csütörtökön az új rendeletet, hivatkozva a szmog elleni intézkedések szükségességére, valamint arra, hogy Kína a világban mint a kerékpárosok legnagyobb országa volt ismert eddig. Becslések szerint a kínai városlakókból legalább fél milliárdan kerékpáron közlekedtek még a 80-as évek elején, de mostanra drámai számban csökkent a kétkerekezők száma, elsősorban azért, mert egyre többen váltanak motoros járművekre, nem utolsó sorban autóra.
A kínai kormányzat az elkövetkezendő öt év elsődleges céljai között nevezte meg az ország természeti környezete súlyos szennyezettségének felszámolását, valamint az energiatakarékosságot. Ennek jegyében például a köztisztviselőket a közelmúltban arra kérték, hogy autó helyett biciklivel vagy tömegközlekedési eszközzel menjenek munkahelyükre.
MTI - fidesz.hu