A CA IB Értékpapír Rt.a HVG Bank Hungary Rt-hez kerül
A tervek szerint 2003. január 1-jétől a CA IB Értékpapír Rt. - a szükséges hatósági engedélyek után - átkerül ausztriai központjától a HVB Bank Hungary Rt.-hez - mondta Matthias Kunsch, a HVB Bank Hungary Rt. vezérigazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2002-10-28 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:53.866038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vezérigazgató közölte: a hitelintézet az idén az első háromnegyed évben mintegy 8 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, mérlegfőösszege meghaladta az 540 milliárd forintot. A bank mérlegfőösszege 2001 végén 539,9 milliárd forint volt. Jelenleg piaci részesedése 5,7 százalékot ér el, ezzel ötödik helyet foglalja el a magyarországi nagybankok sorában.
A CA IB Rt. a 2001-es üzleti évet 474,6 millió forint adózott nyereséggel zárta, saját tőkéje 5,7 milliárd forintot tett ki a múlt év végén. Jelenleg ügyfeleinek száma több mint 29 ezer és 2002. szeptember 30-ig a tőzsdei forgalom alapján harmadik a forgalmazók rangsorában, 15 százalékos piaci részesedéssel.
Csák János, a CA IB Értékpapír Rt. felügyelő bizottságának elnöke elmondta: eddig a CA IB a bécsi székhelyű Bank Austria Creditanstalt Rt.-hez tartozott, azonban a két bank, a német és az osztrák pénzintézet fúziója után bizonyos tulajdonosi átrendezéseket hajtanak végre napjainkban is a HVB-csoporton belül. Kelet-Európában az a tendencia, hogy a csoporton belüli brókercégek tevékenységei közül az állampapír üzletágat nagyrészt, ahol erre lehetőség adódik, bevonják az adott országban működő csoporton belüli kereskedelmi bankba. Az FB elnöke elmondta: minden országban megnézik, hogy a jogi keretek milyen gyakorlatot tesznek lehetővé. Prágában például az érvényesül, hogy az állampapír-üzletág beolvad az ottani, csoporton belüli kereskedelmi bankba.
Matthias Kunsch elmondta: mielőtt döntenek arról, hogy a magyarországi anyabank esetleg milyen tevékenységeket vegyen át a brókercégtől, átvilágítják a CA IB Rt.-t és a nyereségességtől függ az, hogy mit vesz át az anyabank és mi marad a brókercégnél. Kérdésekre válaszolva Matthias Kunsch elmondta: a magyarországi pénzpiacon tartósan az élbolyban szeretne tevékenykedni a hitelintézet, ezért a küszöbön álló bankprivatizációk mindegyike érdekli a HVB Bank Hungary Rt.-t. Annyi bizonyos, hogy a meghirdetés után áttekintik majd a Postabank kínálta lehetőséget, de a Földhitel- és Jelzálogbank iránt is érdeklődnek. A hitelintézet vezérigazgatója kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a magyarországi lakossági pénzpiacon erősíteni akarják szerepüket, erre jó lehetőséget adnak az anyabank szolgáltatásai és az is, hogy saját jelzálogbankkal rendelkezik a HVB csoport Magyarországon.
Benke Ákos, a CA IB Rt. vezérigazgatója aláhúzta: a jelenlegi 29 ezer ügyfélre alapozva az átvilágítás során azt is megnézik, hogy milyen termékeket, konstrukciókat lehet majd nyereségesen működtetni az értékpapír rt. saját berkein belül. Állampapírforgalmát tekintve a brókercég 2001. június 30. és 2002. június 30-a között az első helyen állt a magyarországi értékpapír cégek között és 16 százalékos piaci részesedést mondhatott magáénak.
MTI - fidesz.hu