Radikálisan nő az autósok terhe
Az eddig ismertté vált megszorításokon kívül a kormány által benyújtott csomag újfajta terheket is rak a társadalom nagy részének vállára: jelentősen emelkednek a gépjárművek üzembentartásának költségei. Nő az átírási díj, de még jobban a gépjárműadó. Az Autóklub szerint van egy határ, ameddig terhelhtő az autós-társadalom, ezt nem célszerű túllépni a kormánynak.
Dátum: 2006-06-15 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:54.456482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gépjármű átírásának illetéke 20 százalékkal emelkedik, így egy ezerötös Suzukit ötezer forinttal drágábban lehet majd a nevünkre venni. Nagyobb terhet azonban a súlyadó jelent majd - a legroszszabbul a gyors és új autók tulajdonosai járnak - írja a Népszabadság.
Az új súlyadó nem a súly alapján mér majd (a régi teher kiváltsága csak a teherautókra és a buszokra marad) - ráadásként így legalább dupla annyit fizethet majd az autós. A személygépkocsi-tulajdonosok számára az adó tulajdonképpen az értéket követi majd: a fiatalabb gépek birtokosai többet, az öregebbekkéi kevesebbet fizetnek majd - az oldtimer-tulajdonosok nagy előnyt élveznek. Az adót a kilowattban mért teljesítményre vetik ki. (Ha a hatósági nyilvántartásban a személyszállító gépjármű teljesítménye csak lóerőben van feltüntetve, akkor a lóerőben kifejezett teljesítményt 1,36-tal kell osztani, s az eredményt a kerekítés általános szabályai szerint egész számra kell kerekíteni - írják a benyújtott tervezetben.) Új kocsiknál minden kilowattra 300 forint jut, ez egy lóerőre 220 forintot jelent. A tízéves autóknál azonban már ennek harmadából megúszható az adófizetés: mindez ismét az autópark elöregedéséhez vezethet.
Az adó azonban majdnem minden kategóriában emelkedik, van, ahol a duplájára, akad, ahol a triplájára. A változással a legrosszabbul a városi sportkocsik tulajdonosai járnak: ők a viszonylag kis súly után eddig keveset fizettek, a nagy teljesítmény miatt ezután sokat fognak. A középluxus kategóriába tartozó 2,5-3 literes nagyobbacska autók tulajdonosai sem lehetnek maradéktalanul boldogok. Az eddigi 16-18 ezer forint helyett akár 45-50 ezret is be kell majd fizetni évente egy ilyen autó után. A Suzukik mostani 12-14 ezer forintos adója is felmegy egészen 22-24 ezer forintra.
Nem célszerű átlépni egy határt
Dr. Kovács Zoltán, az Autóklub főtitkára szerint kiábrándítóak a kormány tervei. A főtitkár az MNO-nak elmondta: nem lehet a társadalmat autósokra és nem autósokra bontani. Magyarországon nagyjából hárommillió személygépkocsi fut az utakon, ez azt jelenti, hogy lényegében majd minden család rendelkezik kocsival, így az autósokra rakott újabb terhek az egész társadalom terhei. Kovács Zoltán azt is nehezményezi, hogy még csak előzetes egyeztetésen sem ismertették velük sem az újabb - az autósokat érintő - megszorításokat, ez mint mondta, korábban azért még szokás volt. A főtitkár szerint van egy határ, ameddig elmehet egy kormány a terhek növelésében, de nem célszerű ezt átlépni.
Kovács ironikusan azt javasolja a kormánynak, hogy ne feledkezzenek el a kerépkpárosokra is adót kivetni, sőt, a görkorcsolyázókat is méltatlan lenne kihagyni, de még a kisgyerekek háromkerekű triciklijét is adóztatni kellene. Az Autóklub elnöksége minden bizonnyal megtárgyalja majd a kormány terveit - mondta a főtitkár -, s megteszik a szükséges lépéseket.
Új személygépkocsi vásárlása esetén úgynevezett regisztrációs adót köteles fizetni a tulajdonos. Ennek mértéke 250 ezer és 6 millió 50 ezer forint között változik, a gépkocsi hengerűrtartalma és környezetvédelmi besosorolása függvényében. Az autósokat legjobban mégis az üzemanyag árának folyamatos emelkedése terheli: míg 2002. júniusában a 95-ös ólmozatlan benzinért 217,50 Ft-ot kellett fizetni, ma átlagban 290-et. A diesel literje négy éve 196, most 275 Ft.
MNO - fidesz.hu