Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veresnek vállalni kell a következményeket

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet álláspontja szerint a demokratikus jogállamban sem polgármestereket, sem településeket nem szabad a választási kampány hevében azzal fenyegetni, hogyha a rossz oldalra szavaznak, akkor a jó oldal győzelme esetén forrásoktól esnek majd el. Annak a demokratikus politikusnak, aki mégis ilyet tesz, a politikai következményeket vállalnia és viselnie kell.


Dátum: 2006-06-15 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58558
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:55.389218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet álláspontja szerint, ha az államháztartás hiánya a tervezett hiány kétszerese körül alakul, akkor a hiány kialakulása idején is és annak beismerése idején is hivatalban lévő pénzügyminiszternek szerény és önkritikus hangot kell használnia, hiszen a hiányért vétkességére tekintet nélkül is személyes felelősséget visel.

A demokratikus jogállamban a pénzügyminiszter nem büszkélkedik azzal, hogy az államháztartás hiányáról szóló közérdekű adatokat eltitkolta, az pedig elképzelhetetlen, hogy azzal kérkedjen, hogy utasítást adott arra, hogy az államháztartás hiányát ki se számolják. Veres János a kormányprogram vitájában azt mondta: "Azt, hogy pontosan hogyan állunk és mint állunk, megmondom úgy, ahogy van, nem engedtem ilyen jellegű munkát végeztetni korábban."

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet kívánatosnak tartja, hogy a harmadik köztársaság mindenkori miniszterelnöke szerződésben kötelezze mindenkori pénzügyminiszterét arra, hogy az Alkotmányt elolvassa és/vagy elmagyaráztassa magának.

Majtényi László

Elnök

Eötvös Károly Intézet

Kapcsolódó elemek