Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövőre még az igazság is többe kerül

Jövőre még az igazság is többe kerül, hiszen a kormány jelentősen emelni kívánja az igazságszolgáltatással, örökléssel, cégbírósági eljárással kapcsolatos illetéket - fogalmazott Répássy Róbert, a Fidesz-képviselőcsoport jogi kabinetjének vezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2002-10-28 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:54.171557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz szerint a drasztikus emelés a jogkereső közönség kifosztását jelenti. Répássy Róbert megjegyezte, hogy az illetékekre vonatkozó előterjesztést - az igazságügy-miniszterre utalva - sok helyütt Bárándy-csomagként emlegetik.

Vitányi István a jogi bizottság tagja jelezte, hogy a hatályos törvények szerint tárgyi adómentességet élvez többek között az igazságügyi szakértői, a bírósági végrehajtói, valamint az ügyvédi tevékenység. A fideszes képviselő hozzátette: a Medgyessy-kormány ezen szolgáltatásokat 25 százalékos általános forgalmi adóval kívánja megterhelni 2003 januárjától, ami véleménye alapján jelentős terhet ró majd az érintettekre. Elmondta, hogy az Alkotmányügyi Bizottságban, amikor az illeték részét tárgyalták az adótörvényeknek, akkor fölvetette a kormány képviselőinek, hogy nem lesznek elintézve bírói úton ezek az ügyek, aminek következtében az állampolgárok alkotmányos joga sérül, másrészt állandó konfliktusveszélyt hord magában, ha ezek a jogok nem tudnak érvényesülni.

A kormány javaslata szerint jövőre a többi közt 43 százalékkal emelkedik a házassági bontóper, köbcentiméterenként 30 százalékkal a gépjárműszerzés illetéke, és 108 százalékkal nő az államigazgatási eljárásban a becsületsértés, magánlaksértés esetén induló illetéke. Vitányi István közölte, hogy a Fidesz törvénymódosító javaslatot nyújt be a lakásvásárlási illeték mérséklése érdekében. Utalt arra, hogy ez az ígéret szerepelt a szocialisták választási programjában is.

Szentgyörgyvölgyi Péter arra tért ki, hogy a cégbírósági eljárások illetéke is emelkedik. A cégkivonat elkészítése például 5000 forintra, a cégbizonyítványoké 3000 forintra, a cégmásolatoké pedig 7000 forintra nőhet. Az induló vagyon nélkül alapítható cég esetén a cégbejegyzési eljárás illetéke 10.000 forintról 15.000 forintra, míg a változás bejelentése rovatonként 3000 forint helyett 5000-re fog emelkedni.

Elhangzott, jelentősen módosul az öröklési és az ajándékozási illeték mértéke is. Öröklés esetén az illeték általános mértéke az örökhagyó gyermeke, házastársa, szülője, valamint háztartásában eltartott szülő nélküli unokája esetén 15 millió forintig 11 százalékra, a 15 millió forint feletti résznél pedig 15 százalékra növekszik.

Az adók és illetékek drasztikus emelése kapcsán a fideszes képviselők megállapították: sérülhet a polgárok peres eljáráshoz fűződő alkotmányos joga.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek