Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támogatják a turizmust Esztergomban

Idegenforgalmi tevékenységet végző vállalkozások támogatásáról döntött Esztergom képviselőtestülete - tájékoztatta Takács István, a város sajtóreferense az MTI-t csütörtökön.


Dátum: 2006-06-15 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:59.332050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pályázatra kizárólag olyan társaságok jelentkezhetnek, akik idegenforgalmi adót fizetnek a városnak. A mostani döntéssel az általuk befizetett összes adóból 2,3 millió forint Esztergom és saját vállalkozásuk népszerűsítésére fordítható - tette hozzá Takács István. A sajtóreferens elmondta, a városnak 2005-ben 14,5 millió forintos bevétele származott az idegenforgalmi adóból, a pénzt elkülönítve kezelték, és egy részét pályázatokkal juttatták vissza a turizmusban tevékenykedőknek. Korábban fejlesztéseket, szálláshely bővítést, komfortfokozat növelést támogatott Esztergom az idegenforgalmi alapból, majd idén két alkalommal pályázatot írtak ki hirdetések, idegenforgalmi kiadványok, prospektusok készítésére, a város szálláshelyeinek bemutatására. Takács István tájékoztatása szerint a mostani második pályázatot lezáró döntéssel együtt a vállalkozóknak visszajuttatott idegenforgalmi adó 2006-ban meghaladja a 10 millió forintot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek