Diákhitel-konferencia
A diákhitelprogram sikerét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy eddig több mint 70 ezer hallgató, a felsőoktatásban tanulók mintegy ötöde élt a lehetőséggel - mondta Sió László, az oktatási tárca politikai államtitkára, a II. Diákhitel-konferencián kedden, Budapesten.
Dátum: 2002-02-19 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:00.812540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országimázs Központ és az Oktatási Minisztérium végzős középiskolai diákok számára rendezett tanácskozásán Sió László utalt arra: bár a magyar közvélemény érvényesülés szempontjából általában fontosabbnak tartja az ambíciót, a képességeket és a kapcsolatokat, a felmérések azt mutatják, hogy a magas iskolázottság Magyarországon is az érvényesülés egyik legfontosabb eleme.
Jelezte: az 1998-ban bevezetett tandíjmentesség ellenére az anyagi helyzet ma is meghatározó a továbbtanulás szempontjából.
Rámutatott: a diákhitel összegének havi 21 ezer forintos felső határát úgy állapították meg, hogy az érdemi segítséget nyújtson a diákoknak és könnyen visszafizethető legyen.
Az oktatási tárca államtitkára kiemelte a szociálisan rászorulókat segítő Bursa Hungarica ösztöndíj-rendszert is. Úgy vélekedett: a szociális ösztöndíj a diákhitellel együtt olyan biztos hátteret jelent a hallgatók számára, amellyel nyugodtan nekivághatnak felsőfokú tanulmányaiknak.
Lasztovicza Gábor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségi tagja előadásában utalt arra: a diákhitel bevezetése nagy segítséget jelentett, hiszen a hallgatói támogatások forrásául szolgáló hallgatói normatíva összege 1992-es bevezetése óta gyakorlatilag nem változott.
A hitelkonstrukció elemei közül kiemelte annak jelentőségét, hogy minden beiratkozott, hallgatói jogviszonnyal rendelkező diák megkaphatja és már egy összegben is felveheti a diákhitelt. Hozzátette: nagyfokú biztonságot jelent az is, hogy a hitel feltételrendszerét kormányrendelet szabályozza.
A konferencia további előadásaiból a résztvevők megismerkedhettek a diákhitellel kapcsolatos gyakorlati tudnivalókkal, több külföldi diákhitel-konstrukcióval, valamint a felsőoktatási felvételi rendszerrel is.