Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EP-áldás Szlovénia csatlakozására

Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta Szlovénia felvételét az euróövezetbe a jövő év január elsején. A parlamenti képviselők az EU-bizottság javaslatáról szavaztak, túlnyomó többségében igennel. A végső döntést az uniós pénzügyminiszterek tanácsa hozza meg, előreláthatólag július elején.


Dátum: 2006-06-15 19:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:01.129218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az EU-bizottság és az EKB beszámolója szerint Szlovénia teljesítette az euróövezeti konvergencia kritériumokat, így elsőként léphet be a 2004-ben csatlakozott tíz új tag közül az euróövezetbe és vezetheti be a közös európai valutát. Helyzetértékelésében az Európai Bizottság pénzügyi felelőse, Joaquín Almunia a bizottság májusi döntésekor méltatta Szlovénia sikerét, amely szerinte a stabilitásra összpontosító gazdaságpolitikának és reformoknak köszönhető. Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy az euróövezeti csatlakozással nem érnek véget az említett erőfeszítések: miközben a közös pénz jelentős előnyöket jelent a bevezetőnek, utóbbi felelőssége a makrogazdasági stabilitás garantálása és az ország versenyképességének biztosítása a közös pénz övezetében.

Szlovénia a 2,6 százalékos referenciaérték alatti, 2,3 százalékos évi átlagos inflációval, a hazai össztermékhez viszonyított 1,8 százalékos tavalyi államháztartási hiánnyal, a belső államadósság GDP-hez viszonyított 30 százalékos arányával, az 5,9 százalékos hosszú távú kamatláb-referenciához képest 3,8 százalékos kamatlábbal teljesítette azeuróövezeti tagság feltételeit, amelyet még a maastrichti és amszterdami EU-szerződések határoztak meg a múlt évtizedben, majd tavaly az EU-tagországok vezetői megerősítették. Szlovénia az új tagállamok legfejlettebbjei közé tartozik gazdasági tekintetben, így az elemzők szerint nem lesz sok gondja az elitcsoportba való beilleszkedéssel, habár az euró bevezetése átmenetileg gyorsíthatja az inflációt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek