Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyomozás indult a szennyezés ügyében

Nyomozást indított a rendőrség a miskolci ivóvíz-szennyezéssel kapcsolatban - értesült a HavariaPress. A nyomozást állampolgári bejelentésre indította a rendőrség, célja az is, hogy tisztázzák, a törvényeknek megfelelő volt-e a szennyezéssel kapcsolatos tájékoztatás.


Dátum: 2006-06-15 20:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:02.043404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az, hogy a nyomozás foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vagy tömegszerencsétlenséget előidéző gondatlanság minősítéssel folyik-e, attól függ, a szakértő mikor állapítja meg azt a magától értetődő tényt, hogy legkevesebb tízen megbetegedtek, s közülük egy betegnek nyolc napon túl tart a gyógyulása.

A szennyezett ivóvízzel összefüggésben eddig 2500-nál is többen betegedtek meg Miskolcon.

Hír Tv - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek