Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Putyint meghívták a következő EU-csúcsra

Vlagyimir Putyin orosz elnököt meghívták az Európai Unió következő, idén októberi csúcsértekezletére - jelentette be csütörtökön Brüsszelben egy finn szóvivő.


Dátum: 2006-06-15 20:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58582
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:02.658973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügyben azért ő nyilatkozott, mert az idei év második félévében Finnország látja majd el az EU soros elnökségét, s így a következő csúcsértekezletet is a finnek rendezik. Az október közepi esemény helyszíne egyébként nem Brüsszel lesz, ahol ezeket az állam- és kormányfői találkozókat (évente négyet) általában tartják, hanem a finnországi Lahti városa, Helsinkitől 100 kilométerre északra.

Putyin elfogadta a meghívást - közölte a finn szóvivő, Mikko Norros, aki szerint az orosz elnök jelenlétét az indokolja, hogy az Európai Unió partnerséget akar kialakítani energetikai területen Oroszországgal, legfőbb gázszállítójával. Az európaiak gáz- és olajfogyasztásának egynegyedét Oroszország biztosítja, amit brüsszeli szakértők túl nagyfokú függőségnek tartanak. Egyébként az energiaszállítások ügye, az EU közös energiapolitikájának kialakítása az állam- és kormányfők most csütörtökön kezdődött kétnapos nyári csúcsértekezletén is fontos témaként szerepel. Amióta Oroszország idén januárban árviták miatt néhány napra leállította a gázszállítást Ukrajnának, s ez a tranzitszállítások csökkenése miatt több EU-tagállamot is kínos helyzetbe hozott, Brüsszel nagy erőfeszítéseket tesz egy közös stratégia kialakítására, az energiabeszerzés biztonságának garantálására.

Ez a téma rendszeresen előkerül az oroszokkal folytatott megbeszéléseken, s emellett az EU próbál új beszerzési forrásokat is felkutatni. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy brüsszeli illetékesek nemrégiben már Irán előtt is felcsillantották az onnan származó energiabehozatal növelésének lehetőségét - persze csak akkor, ha sikerül megoldani az ország atomprogramja körül kialakult válságot, azaz ha Teherán egyértelműen lemond a nukleáris energia katonai célú felhasználásáról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek