Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izraeli értelmiségiek az erőszak ellen

Élesen bírálta a hadsereg palesztin polgári személyek ellen végrehajtott támadásait egy csütörtöki nyílt levélben tizennyolc izraeli vezető értelmiségi személyiség.


Dátum: 2006-06-16 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:04.523337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ország védelmi miniszteréhez, Amír Perechez intézett levélben az aláírók hangsúlyozták: "erkölcstelen és politikai szempontból is teljes mértékben előnytelen nyomás alá helyezni a palesztin népet és kollektív büntetést alkalmazni vele szemben a terrorizmus elleni harc ürügyén".

"Nem megengedett minden eszköz annak érdekében, hogy Izrael megvédje magát a rakétatámadásoktól, illetve az öngyilkos merényletektől" - hangoztatták levelükben az értelmiségiek, s egyben azt az üzenetet intézték a védelmi miniszterhez: az ő feladata nemcsak Izrael biztonságának védelme, hanem az ország erkölcsi tekintélyének megóvása is.

"A polgári személyek életét és jogait tiszteletben kell tartani" - hangsúlyozták az aláírók, köztük olyan neves személyiségek, mint Amos Oz, David Grossman és Meir Shale írók, továbbá Zeev Sternhell és Aviezer Ravitzky tudósok.

A levél előzményeihez tartozik, hogy az elmúlt napokban több palesztin polgári személy vált izraeli légitámadások áldozatává.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek