Légügyi megállapodás Tajvan és Kína között
Üdvözölte a Tajvan és Kína között létrejött légügyi megállapodást helyi idő szerint csütörtökön az Egyesült Államok.
Dátum: 2006-06-16 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:05.799165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A washingtoni külügyminisztérium külön nyilatkozatban megelégedéssel nyugtázta, hogy Tajpej és Peking megegyezett utasszállító charter járatok indításában.
A State Department annak a nézetnek adott hangot, hogy a megállapodás fontos lépést jelent a Tajvani-szoros térségében kialakult feszültség enyhítésében, a két fél közötti kapcsolatok erősítésében.
Tajvan és Kína még szerdán állapodott meg abban, hogy a nagyobb ünnepekhez időzítve utasszállító charter járatokkal segítik a kölcsönös látogatásokat.
A közvetlen légi összeköttetés beszüntetését Tajvan rendelte el 1949-ben, amikor a sziget kinyilvánította elszakadását Kínától.
Egy évvel ezelőtt ugyan már indultak charter járatok Kína és Tajvan között, azokat azonban csupán egy ünnephez, a holdújévhez időzítették.
MTI - fidesz.hu