Közép-Európába terjeszkedik a Peugeot
Európa egyik leggyorsabban növekvő autógyártója, a PSA Peugeot-Citroen újabb összeszerelő üzem építését tervezi Közép-Európában. Hogy melyik országban, azt majd a jövő év elején mondják meg - közölték a vállalatcsoportnál Párizsban.
Dátum: 2002-10-28 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:55.396286, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A francia autógyár sajtóközleményében hangsúlyozta: azért létesítenek Közép-Európában új telephelyet, mert ezek az országok "jelentős előnyöket" kínálnak, nem utolsó sorban a növekvő piac miatt. A Peugeot-Citroen piaci részaránya az utóbbi öt év alatt 12 százalékra nőtt 5 százalékról. A másik előny, elemzők szerint, az, hogy a Közép-Európában a munka költsége 20 százaléka a franciaországinak. Ez különösen fontos a Peugeot-Citroen csoportnak, mert a kapacitáskihasználtsága tavaly átlagosan 114 százalékos volt, és a túlóra végképp igen drága odahaza. (Százszázalékos kapacitáskihasználásnak számít az iparágban napi 16 óra termelés teljes kapacitáson, évi 235 napon át). A döntés az új telephelyről 2003 elején várható.
Miközben az iparág számos nagyjának értékesítése visszaesik Nyugat-Európában, kapacitásfölösleggel küzdenek, munkahelyeket szüntetnek meg, Európa nagyságra második autógyára 700 millió eurót tervez befektetni az új üzembe, amely a tervek szerint 2006-ban kezd termelni. A Peugoet-Citroen az úgynevezett 1-es alvázon akar autót gyártani az új üzemben, amelynek induló kapacitása évi 300 ezres lesz.
Jelenleg csak a Citroen C3 modellje épül erre az alvázra, majd a jövő évtől az új Pluriel mini autó is - közölte Jan-Huguas Duban szóvivő. Az új üzemben Peugeot modellt is gyártanak majd, de még nincs döntés arról, hogy melyiket. A Peugeot-nak kilenc összeszerelő üzeme van Európában, és 2006-ban már 4 millió gépjármű eladását tervezi, az idei 3,25 millió és az 1997-es 2,1 millió helyett. A Peugeot a japán Toyotaval közösen most épít új autógyárat Csehországban 1,5 milliárd euróért. Ott 2005-ben kezdik ugyancsak kiskocsik gyártását. Nyugat-Európában az idén eddig csaknem 4 százalékkal csökkentek az autóeladások, a Peugeot azonban új modellekkel piaci részesedést vett el Európa vezető autógyártójától, a német Volkswagentől. A Peugeot Közép-Európában jelentősen növelte eladásait.
MTI - fidesz.hu