Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ENSZ főtitkárához fordultak a palesztinok

Az ENSZ főtitkárához fordultak a palesztinok és támogatóik helyi idő szerint csütörtökön a múlt heti, hét palesztin polgári áldozatot követelő gázai izraeli támadás kivizsgálása érdekében.


Dátum: 2006-06-16 09:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:07.669486, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rijád Manszúr, Palesztina ENSZ-képviselője arról számolt be, hogy a kérést támogatásáról biztosították az el nem kötelezettek mozgalmának, az Arab Ligának és az Iszlám Konferenciának a képviselői. Szavaiból kitűnt, hogy együttesen kérték Kofi Annant a főtitkári vizsgálat beindítására.

A múlt héten izraeli rakéta csapódott be egy gázai strandra, s hét palesztin polgári személy, köztük több gyermek életét vesztette.

Manszúr az újságírók előtt elfogadhatatlannak nevezte Izrael magatartását. Közölte, hogy ezt az álláspontot ismertette a világszervezet vezetőjével.

Palesztina ENSZ-képviselője kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsa soros, dán elnökének támogatását is a vizsgálat megindításához.

Kofi Annan egyelőre csak annyit közölt, hogy a főtitkári vizsgálathoz szükség van Izrael beleegyezésére. Sajtókonferenciáján ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy Izrael hivatalos jelentést terjeszt a világszervezet elé a történtekről.

Az izraeli kormány közvetlenül a robbanás után sajnálkozását fejezte ki a halálos áldozatokat követelő incidens miatt, később azonban azt állította, hogy azt egy akna vagy egy olyan pokolgép okozhatta, amit maguk a palesztinok telepíthettek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek