Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Japánban Észak-Koreát sújtó törvényt fogadtak el

A japán parlament olyan törvényt fogadott el, amely szankciókkal sújtja Észak-Koreát abban az esetben, ha továbbra sem hajlandó maradéktalanul eltárni, hány japán állampolgárt raboltatott el a hetvenes és nyolcvanas években, s mi lett azoknak a sorsa.


Dátum: 2006-06-16 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58600
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:08.323532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Phenjan 2002-ben beismerte, hogy ügynökei elraboltak 13 japánt, s ötnek közülük engedélyezte is a hazatérést, mondván, hogy a többi nyolc már meghalt. Japán részről nem érték be ezzel a bejelentéssel, bizonyítékot követeltek a nyolc személy haláláról, és hangot adtak annak a feltételezésnek, hogy Észak-Korea a jelzettnél több személyt raboltatott el. Az elraboltakra azért volt szükség, hogy részt vegyenek a Japánba átdobni szándékozott észak-koreai titkos ügynökök felkészítésében. A most jóváhagyott törvény felhatalmazza a kormányt arra, hogy megtiltsa észak-koreai hajók befutását japán kikötőkbe, s leállítsa a lakossági pénzátutalásokat, amelyekre a súlyos gondokkal, ezen belül valutahiánnyal küszködő észak-koreai gazdaságnak komoly szüksége van.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek