Enyhüljenek a szankciók?
A Phenjan elleni gazdasági szankciók feloldására kérte pénteken Washingtont Kim De Dzsung volt dél-koreai elnök, mert szerinte az segítene megoldani az észak-koreai atomprogram körüli válságot.
Dátum: 2006-06-16 09:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:08.627251, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Észak-Koreának teljesen fel kell hagynia atomfegyverprogramjával, és alaposan ellenőrizni kell, hogy ez megtörtént-e. Ezért cserébe az Egyesült Államoknak garantálnia kell Észak-Korea biztonságát és fel kell oldania a vele szembeni szankcióit. Miután mindkét ország bizalmatlan a másikkal szemben, egy időben kell megtenniük e lépéseket" - jelentette ki Kim 15 Nobel-békedíjas személyiség találkozóján, amelyet Kvangdzsu városában tartottak.
Kim, akinek 2000-ben ítélték oda a Nobel-békedíjat, mert sikerült történelmi jelentőségű találkozót tartania Kim Dzsong Il észak-koreai vezetővel, arra is felszólította az Egyesült Államokat és Észak-Koreát, hogy tartsa tiszteletben az Észak-Korea okozta atomválság megoldásáról folyó hathatalmi tárgyalásokon tavaly szeptemberben született megállapodást. Eszerint Phenjan segélyekért és biztonsági garanciákért cserébe felhagy atomprogramjával.
MTI - fidesz.hu