Gázrobbanás a II. kerületben
Életveszélyesen megsérült az a lakó, aki II. kerületi lakásában pénteken reggel megbontotta a gázvezetéket és a szabadba ömlő gáz berobbant - tájékoztatta az MTI-t a tűzoltóság szóvivője.
Dátum: 2006-06-16 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:10.439553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Molnár Péter elmondta: egy régi építésű bérház első emeleti lakásában a tulajdonos megbontotta a gázvezetéket, amely egy cserépkályhához csatlakozott. A szabadba ömlő gáz berobbant és tűz is keletkezett - tette hozzá. Közölte, a lakó teljes testfelületén égési sérüléseket szenvedett, életveszélyes állapotban került kórházba. A kiérkező tűzoltók a tüzet egy vízsugárral eloltották, a bérházat nem kellett kiüríteni - mondta a szóvivő, majd hozzátette: a robbanás körülményeit még vizsgálják a szakemberek.
MTI - fidesz.hu