Újabb merénylet Bagdadban
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát pénteken egy síita mecsetben Bagdadban. A merényletben legkevesebb hét ember meghalt - közölte a rendőrség.
Dátum: 2006-06-16 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:14.271299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első jelentések szerint a merénylő a pénteki imára összegyűlt emberek közé vegyülve hozta működésbe a testére erősített robbanóövet az iraki főváros központjától északra fekvő Burata mecsetben. A halottakon kívül huszonegyen megsebesültek. A merényletet három nappal azután követték el, hogy a hatóságok nagyszabású kampányt indítottak a rend helyreállítására Bagdadban több mint ötvenezer rendőr és katona bevetésével. A megelőző intézkedések értelmében a kora délutáni ima időszakában négy órán keresztül tilos a gépkocsi-közlekedés, ezért a merénylő gyalog érkezett a helyszínre. Ebben a mecsetben követték el korábban az egyik legsúlyosabb bagdadi robbantást: április 7-én három öngyilkos merénylő 90 embert ölt meg a testére erősített pokolgéppel, és 175-öt sebesített meg.
MTI - fidesz.hu