Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szombaton választ Szlovákia

Szlovákiában szombaton előre hozott választáson döntenek az emberek az ország további sorsáról: a leegyszerűsített látszat szerint arról, hogy a következő négy évben jobb vagy baloldali kormányzás lesz-e az országban.


Dátum: 2006-06-16 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:14.925901, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az előrevetítések szerint a részvétel "hagyományosan alacsony" vagy annál is alacsonyabb lesz, ami döntően meghatározhatja, vajon megőrzi-e hatalmi pozícióit a nyolc éve, két cikluson át kormányzó reformpárti jobbközép koalíció, vagy a baloldal bizonyul erősebbnek. Ha az utóbbi jön be, baloldali kormányzásról akkor sem lehet majd beszélni, mert a legerősebb erő, az eddig ellenzéki Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) egyedül aligha tudna kormányozni, lehetséges szövetségeseit pedig az egyik és másik oldalról egyaránt választhatja. Mégsem biztos, hogy Fico a 30 százalékos támogatottságával majd szabadon válogathat a partnerek között. Az ország következő kormánya várhatóan "felemás" erőkből és igen nagy kompromisszumok árán jöhet csak létre. Jóslatokra azonban a választást megelőző napig sem vállalkozott senki.

Persze, bármi megtörténhet. Bejöhet az úgynevezett katasztrófa-koalíció is, amelyben Fico a szélsőséges magyarellenességével ismét parlamenti pozíciót szerző Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártjával (SNS) és az országot a kilencvenes években hosszú nemzetközi elszigeteltségre kárhoztató Vladimír Meciarral (LS-HZDS) alakít kormányt. A szlovákiai magyarok jövőjét tekintve, sokak szerint ez maga lenne a rémálom. Sokkal kisebb a valószínűsége annak, hogy a leköszönő kormánykoalíció "maradék" pártjai, a Mikulás Dzurinda kormányfő vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ), a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a kormányból még januárban kilépett - így előrehozott választást előidéző - Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) közös választási teljesítménye elegendő lehet ahhoz, hogy folytatódjanak a keserves áron eddig véghezvitt reformok, amelyek betetőzését a leköszönő koalíció a legcsábítóbb jövőként kínálja. Elemzők szerint igenis ez, a folytonosság a járhatóbb út. A Fico-féle ígérgetés sokkal kockázatosabb ennél, mert az osztogatással, a reformok kényszerű megtorpanásával jár, márpedig az egészségügy, az oktatás és kultúra reformjának véghezvitele uniós elvárás, és "jó tudni, hogy az unióban élünk, s nem Fico, nem Meciar, nem is Slota juttatta oda az országot" - hirdetik Dzurinda és eddigi szövetségesei, akiknek viszonyát azonban a nyolc év igen csak megviselte.

Keserves helyzetben van a Magyar Koalíció Pártja, mert tudja: nyolc év kormányzati teljesítménye, a viszonylagos nemzetiségi béke hullhat porba, a jelentősen elmaradott magyarlakta régiók fejlesztése torpanhat meg, s tehet mindez jóvátehetetlen szociális, szellemi és közérzeti károkat a magyar közösségben. Bugár Béla, a párt elnöke elképzelhetetlennek tartja, hogy az MKP kimaradjon a kormányból. Ez csak akkor történhetne meg, ha a magyar választók részvétele is alacsony lenne, de tudvalevő: a párt választói bázisa minden szlovák párténál stabilabb és állandóbb. A magyarok részvétele várhatóan most is magas lesz, így a párt bízvást tíz százaléknál jobb eredményt ér el. Kérdés azonban, milyen

eredményeket tud majd kiküzdeni a választás követő tárgyalásokon, s milyen kompromisszumokra kényszerül azokkal a lehetséges partnerekkel szemben, akiknél jobbakat is el tudna képzelni, akik szívesen kormányoznának nélkülük.

Pénteken, az utolsó napon még folyt a kampány, mert az idén már kampánycsend sincs. Ezzel együtt a pártok választási hadjárata érdektelen és vérszegény volt. A szavazók részvétel pedig még az ötven százalékos előrejelzéseknél is alacsonyabb lehet. Talán azért is, amiről kevés szó esik: lehet, hogy sokan azért nem mennek el szavazni, mert attól tartanak, hogy később bebizonyosodhat: rosszul választottak. Mert hogy a választás napjáig sem körvonalazódott az emberekben, vajon a jobb vagy a bal oldalon van-e a jobb jövő ? Mert hogy a jobb és a baloldal sem rajzolódott ki még eléggé Szlovákiában, ahol szombaton a jobb vagy a baloldali irányultságról is kell majd dönteni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek