A kis- és középvállalkozások Waterloo-ja
Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága pénteki ülésén a megszorító javaslatokról három napirendi pont keretében vitázott, amelyek a szavazáskor minden alkalommal 12 kormánypárti támogató és 10 ellenzéki elutasító voksot kaptak.
Dátum: 2006-06-16 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:15.279729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Márton Attila, a Fidesz képviselője úgy fogalmazott, hogy az intézkedések elfogadásának napja "a kis- és középvállalkozások Waterloo-ja" lesz. Szerinte ez a vállalkozói kör legálisan nem tudja majd kigazdálkodni a pluszterheket, és 100 ezres elbocsátások várhatók. Fideszes politikustársa, Bencsik János hangoztatta: csak az ügyeskedők maradnak talpon. Püski András (Fidesz) a reformokat hiányolva arról beszélt, hogy a tervezett kormányzati intézkedések csak a költségvetési deficit átmeneti csökkentését szolgálják. Idővel nem lesz, aki adót fizessen, és újra bővülhet a hiány - vélekedett az ellenzéki képviselő.
A fideszes politikusok közül többen azt hiányolták, hogy nem készült hatástanulmány a megszorító intézkedések várható következményeiről. Ügyrendi szavazás keretében felvetődött, hogy egy ilyen dokumentum elkészültéig ne folytatódjon a bizottsági vita, ám az indítványt a kormánypárti képviselők leszavazták. Fónagy János fideszes képviselő az Új egyensúly csomag elfogadására irányuló lépéseket felületes és kapkodó jogalkotásifolyamatként értékelte. A politikus sokallta, hogy egyszerre módosulnak a pénzügyi jogszabályok, amely szerinte hitelteleníti és elkomolytalanítja a magyar jogalkotás intézményét belföldön és az Európai Unió előtt egyaránt.
Márton Attila a különadókról szóló vitapont alkalmával azt nehezményezte, hogy ezen a jogcímen a kormány a magánszemélyektől hasonló mértékű bevételre számít, mint a pénzintézetektől. A fideszes politikus nevetségesnek nevezte, hogy az emberek saját zsebükből ugyanannyit kénytelenek állni, mint amennyit az extraprofitot realizáló bankok. Ráadásul a pénzintézetek az államtól kapott kamattámogatásból állhatják a terheket, azaz az állam végső soron egyik zsebéből a másikba teszi át a pénzt - fűzte hozzá Márton Attila.
MTI - fidesz.hu