Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jordán Tamás a Nemzeti Színház élén

Jordán Tamás lesz a Nemzeti Színház új vezérigazgatója - jelentette be Görgey Gábor, a nemzeti kulturális örökség minisztere hétfőn.


Dátum: 2002-10-29 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:56.567788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Görgey Gábor az ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatón a tárca kommünikéjét felolvasva közölte: a bizottság a pályázatokat két fordulóban bírálta el, mégpedig azt a kérdést feltéve, alkalmas -e a pályázó a Nemzeti színház vezérigazgatói posztjának betöltésére? Az első körös Jordán Tamás és Szűcs Miklós közül a második fordulóban 9:1 arányban egy tartózkodás mellett nyílt szavazással Jordán mellett voksolt a grémium.

Görgey Gábor, a kollektív javaslatot magára nézve kötelezőnek tartva ezután nevezte ki Jordánt vezérigazgatóvá.

***

A Nemzeti Színház igazgatói 1837 óta:

1837. augusztus 22. - A Pesten, a mai Rákóczi út és Múzeum körút sarkán megnyílt első állandó magyar színház, a Pesti Magyar Színház - 1840 óta Nemzeti Színház - első igazgatója Bajza József. 1837 és 1849 között több igazgató váltotta egymást a színház élén, néhányan közülük többször is vezették a színházat.

1838. Ilkey Sándor

1838-1839. gróf Ráday Gedeon

1839. Nyáry Pál (három hónapig)

1839-1840. Ilkey Sándor

1841-1842. Simontsis János

1842-1845. Bartay Endre (bérlő-igazgató)

1844-1848. gróf Ráday Gedeon (főigazgató)

(1847-1848. Bajza József, aligazgató)

1849. Kirchlehner Ferenc

1849-1852. Simontsis János

1852-1854. gróf Festetics Leó (intendáns)

1854-1860. gróf Ráday Gedeon (intendáns)

1854-1855. Nyéky Mihály

1860-1862. Nyéky Mihály

1862-1869. Radnótfáy Sámuel

1869-1870. Zichy Antal

1870-1873. Orczy Bódog

1873-1878. Szigligeti Ede

1875-1884. Podmaniczky Frigyes (intendáns)

1878-1894. Paulay Ede (alatta intendások voltak: 1886-1888. Keglevich István, 1888-1891. Beniczky Ferenc)

1894-1900. gróf Festetics Andor

1900-1902. Beöthy László

1902-1908. Somló Sándor.

1908-tól 1964-ig a mai Blaha Lujza téren, a Népszínház épületében működött a Nemzeti Színház. (Az épületet 1965-ben lebontották.)

További igazgatók:

1908-1916. Tóth Imre (1912-1917. gróf Bánffy Miklós intendáns)

1917-1922. Ambrus Zoltán

1922-1932. Hevesi Sándor

1932-1933. Márkus László

1933-1935. Voinovich Géza (kormánybiztos)

1935-1944. Németh Antal

1944. Kovách Aladár (hét hónapig)

1944. Kiss Ferenc (három hónapig)

1945-1962. Major Tamás

1962-1964. Meruk Vilmos.

1964-1966 között a Nagymező utcai volt Petőfi Színházban, 1966 júliusától a Hevesi Sándor téri átépített Magyar Színház épületében játszott a Nemzeti Színház társulata.

Igazgatói voltak:

1964-1971. Both Béla

1971-1978. Marton Endre

1978-1979. Nagy Péter

1979-1982. Sziládi János

1982-1989. Malonyay Dezső

1989-1991. Csiszár Imre

1991-1999. Ablonczy László

1999-2000. Iglódi István.

2000. szeptember 1-től a Hevesi Sándor téri Nemzeti Színház (Pesti) Magyar Színház néven működik tovább.

2000. szeptember 28. Az új színház felépítésére létrejött a Nemzeti Színház Részvénytársaság, melynek vezérigazgatója Schwajda György kormánybiztos lett, aki egyben a színház igazgatója.

2002. március 15. A pesti Duna-parton megnyílt a másfél év alatt felépített új Nemzeti Színház.

2002. május 30. Görgey Gábor kulturális miniszter Huszti Pétert nevezte ki a Nemzeti Színház Rt. vezérigazgatójává s a színház igazgatójává öt évre, mivel Schwajda György megbízatása május 31-én lejárt. Június 6-án a kulturális tárca vezetője - megváltoztatva döntését - közölte: ez év augusztus 31-i beadási határidővel mégis pályázatot ír ki a Nemzeti Színház főigazgatói posztjára, s Huszti Péter a határidő lejártáig ügyvezető főigazgatóként látja el a feladatot.

2002. június 13. Huszti Péter lemondott a Nemzeti Színház ügyvezető főigazgatói tisztéről. A pályázat elbírálásáig Bosnyák Miklós ügyvezető igazgatót bízták meg a színház irányításával.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek