Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szombaton ülésezik a Fidesz választmánya

Az önkormányzati választásokra való jelöltállítás lesz a témája a Fidesz szombati zárt országos választmányi ülésének, amelyen azonban az előzetes tervekkel ellentétben nem döntenek a főpolgármester-jelölt személyéről, mert Tarlós István a jövő héten még egyeztet Orbán Viktor pártelnökkel a poszt elvállalásáról.


Dátum: 2006-06-16 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58639
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:20.676752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kövér László választmányi elnök a testület május 27-i ülése után azt mondta: június 17-én döntenek a budapesti és a megyei listákról, valamint a főpolgármester-jelölt személyéről. Akkor még négy lehetséges jelölt volt: Tirts Tamás, a budapesti választmány ügyvezető alelnöke, fővárosi képviselő; Cselovszki Zoltán, a Fidesz Új Budapest Központjának vezetője; Fónagy János volt közlekedési miniszter és Tarlós István III. kerületi független polgármester.

A budapesti választmány végül Tarlós Istvánt, a III. kerület független polgármesterét javasolta a posztra, s Kövér László levélben fel is kérte Tarlóst, hogy vállalja el a jelöltséget.

Óbuda polgármestere válaszlevelében egyeztetést kezdeményezett a jövő hét elejére Orbán Viktorral, s jelezte, hogy feltételekkel vállalja el a posztot.

Mint írta, "már 1994 óta független polgármesterként dolgozom, és ahogy eddig, úgy ezután sem pártérdekeket akarok képviselni, hanem Budapest és a budapestiek érdekeit szeretném szem előtt tartani". Tarlós István hozzáfűzte: szakmai alapokon, reális és kiegyensúlyozott várospolitikát kíván folytatni, ezért kezdeményez találkozót a Fidesz elnökével.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek