Az olasz csapatok három vagy négy hónapon belül hazatérnek Irakból
Az olasz csapatok három vagy négy hónapon belül hazatérnek Irakból - jelentette be pénteken Lorenzo Forcieri, az olasz védelmi minisztérium helyettes államtitkára.
Dátum: 2006-06-16 19:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:21.628255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár a pontos időpont meghatározását csupán technikai kérdésnek nevezte, amelyről a hadsereg vezetése dönt a maximális biztonságot és a szövetségesekkel történő koordinációt szem előtt tartva. A csapatkivonás első lépéseként június végéig 1600 főre csökkentik a 2200 fős olasz kontingenst.
Massimo D'Alema olasz külügyminiszter szerdán erősítette meg az olasz parlamentben, hogy a balközép koalíció választási ígéreteinek megfelelően az év végére nem marad olasz katona Irakban. D'Alema pénteken Washingtonba utazott, hogy Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel tárgyalásokat folytasson, többek között a csapatkivonás kérdéséről is.
MTI - fidesz.hu