A koszovói ENSZ-kormányzó elhalasztotta a választást
Soren Jessen-Petersen koszovói ENSZ-kormányzó a koszovói jogállás meghatározása utáni időszakra halasztotta el a tartományi önkormányzati választást.
Dátum: 2006-06-17 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:28.722479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A belgrádi média idézte pénteken a misszióvezető állásfoglalását, amely szerint az eredetileg őszre tervezett helyhatósági választást legalább három, de legfeljebb hat hónappal azután kell megtartani, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot hozott Koszovó politikai jogállásáról. Jessen-Petersen azzal számol, hogy a BT az idei év végéig dönt Koszovó státusáról.
A misszióvezető azután határozott így, hogy egyeztetett a tartományi politikai pártokkal, Martti Ahtisaarival, az ENSZ-főtitkár koszovói különmegbízottjával és a nemzetközi közösség képviselőivel.
"Meggyőződésem, hogy a döntés minden koszovói közösség érdekét fogja szolgálni" - írja a hivatalából június végén távozó dán diplomata, aki szerint a halasztással lehetővé válik, hogy az érintettek a státustárgyalásokra összpontosítsanak. Jessen-Petersen szerint a halasztás időtartama legfeljebb egy év lehet.
MTI - fidesz.hu