2003-as költségvetés: a kormány szorít
A kormány ma önti végleges formába a 2003. évi költségvetési törvényjavaslatot. A dokumentum sarokszámaiból kiderül: a kabinet az államháztartási hiány EU-s elvárások szerinti csökkentését a reformok elodázásával, a béremelések elhalasztásával és az infrastrukturális fejlesztések leállításával kívánja elérni. A "jóléti rendszerváltás" tehát úgy tűnik, elmarad.
Dátum: 2002-10-29 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:56.861438, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jövő évi költségvetési törvény legfőbb célja, hogy az államháztartási hiány uniós metódus szerint számolt mértékét, mely egyébként a korábban hivatalosan prognosztizált 6 százalék helyett a 8 felé közelít, 4,5 százalék körülire csökkentse. A vártnál jóval magasabb deficit mérséklésének azonban súlyos következményei vannak: elmaradnak a kormány által korábban beígért jóléti-szociális intézkedések és az ugyancsak az ígéretek között szereplő fejlesztési beruházások.
Az eredetileg tervezett kétszáz milliós útépítési keret a napvilágra került szándékok szerint 55 milliárd forintra apad, míg a sztrádaépítésekre mindössze 62 milliárd forint jutna. A közlekedési tárca és a Magyar Fejlesztési Bank szerint is még legalább 150-180 milliárd forintot kellene elkülöníteni e célra.
A kis- és középvállalkozások támogatása majd 2 milliárd forinttal, 15 milliárdra csökken. A büdzsé a tartalékképzés terén is takarékos lesz: a törvényben előírt minimumszintet nem meghaladó összeg áll majd rendelkezésre előre nem látható kiadásokra. A költségvetési tartalék "nagyságát" mutatja: a jövő évi 28 milliárdos kerettel szemben idén majd 82 milliárdot fordítottak erre a célra. Ennek megfelelően egyetlen tavaszi áradás is elvinné a teljes összeget, jóllehet az államháztartási törvény vonatkozó passzusa szerint az év első felében a teljes előirányzat 40 százaléka használható fel.
Az állam csökkenő kiadásai mellett növekvő adóbevételek szerepelnek a tervezetben. Az ÁPV Rt.-től származó 100 milliárd forint feletti bevételt az állami Mol-részvények értékesítésével kívánják teljesíteni.
fidesz.hu