Megölték a szakadár csecsenek elnökét
A csecsen belügyi egységek egy szombati rajtaütésben megölték Abdul-Malik Szajdullajevet,a szakadár csecsenek vezetőjét, akit hívei Icskéria - így nevezik országukat a csecsenek - elnökének tartottak.
Dátum: 2006-06-17 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:32.625329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A terroristákat lényegében lefejeztük, olyan súlyos csapást mértünk rájuk, amelyet sosem fognak kiheverni - közölte Ramzan Kadirov csecsen miniszterelnök, miután értesült a múlt év márciusában, elődje, Aszlan Maszhadov megölése után a csecsen fegyveresek élére állt Szajdullajev haláláról.
A lázadóvezér szülővárosában, Argunban végrehajtott akció részletei egyelőre nem ismeretesek, ám egyik irányítójuk közölte, hogy először a Ramzan Kadirov hivatalba lépését követő századik napra kívánták időzíteni, de ez nem sikerült. A valaha Argunban mohamedán papként működő Szajdullajevet jó ismerősei azonosították, majd orvos szakértők láttak munkához, hogy tudományos módszerekkel minden kétséget kizáróan, hivatalosan is igazolják a lázadóvezér halálát.
MTI - fidesz.hu